Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Overdose

 Overdose (Nagy-Britannia, Nottinghamshire, 2005. április 2. ) pej mén, az utóbbi évek legsikeresebb, magyar színekben versenyező lova, pályafutását a szakértők Kincsem– a „csodakanca” – életéhez hasonlítják. 2008 decemberében a világranglista harmadik helyén állt, Európában a legjobb eredményt elérő ló volt. Jelenlegi becsült értéke 5 millió euró, mintegy 1,5 milliárd forint. A Lóversenyszervezők Nemzetközi Szövetségének (International Federation of Horseracing Authorities) világranglistáján, amely a 2008. november 1. és 2009. május 17. között lefutott versenyek alapján készült, az összesített rangsorban Overdose – valamennyi távot, évjáratot és kontinenst tekintve – a tizennegyedik helyen állt. A négyévesek között ötödik, az európai lovak között negyedik, a rövidtávú lovak között pedig harmadik volt. Overdose tizenkét egymást követő győzelmével a valaha élt versenylovak veretlenségi örökranglistájának a 11. helyén áll. Betegsége miatt 2010. július 18-án, 15 hónap kihagyás után állt újra versenybe a Szlovák Derby „Cena Mysa” versenyszámában, ahol a 13. győzelmét is megszerezte. Nagy visszatérése a versenyzésbe folytatódni látszott 2010. augusztus 15-én a Bestens-Pannónia Életbiztosító Díjon Budapesten, mert itt is rajt-cél győzelmet aratott. Következő versenyén Baden-Badenben azonban megszakadt a sikersorozat, Overdose egy szerencsétlen rajt után csupán hetedikként érkezett a célba és veretlensége ezzel megtört. Ennek ellenére Overdose Magyarország egyik legsikeresebb lova, melyet azzal is bizonyított, hogy hosszú betegsége után 2011. április 17-én Hoppegartenben rajt-cél győzelmet aratott 1000 méteren, új pályacsúcsot állítva be, 0:57:1-gyel.

Nevét a tulajdonos Lilla nevű lányának köszönheti, jelentése „túladagolás”. A névadás története a következő. Miután a tulajdonos a lovat hazavitte, a ló sokáig névtelenül élt, mert nem tudták, milyen nevet adjanak neki. A névválasztás a pedigré szabályai szerint úgy történik, hogy az anya nevének kezdőbetűje után kell a csikót is elnevezni. Ezért a ló nevének "O" betűvel kellett kezdődnie. Elsőként a Mikóczy Mónika által kitalált Obsession (Szenvedély) és a Ribárszky Sándor javasolta Orient Expressz voltak, de ezeket a neveket már korábban regisztrálták más lovak számára. Felmerült az Oszáma bin Láden név is, de végül az Overdose túladagolás szó győzött, amire a ló rá is szolgált, hiszen túl van benne adagolva a tehetség. Mivel az Overdose nevet túl hosszúnak találták a lovászok, a Dózi becenevet adták neki. A nagyközönség e mellett az elnevezés mellett még számos jelzővel illeti, amelyek a ló tehetségére utalnak, ilyen például az „alagi rakéta”, az Alagi Versenyló Tréningközpont neve és Dózi rakétasebességű futása után. Németországban „Csodaló”-nak (Wunderpferd), Nagy-Britanniában „budapesti golyó”-nak (Budapest Bullet), Amerikában pedig „The Hungarian Seabiscuit”-nek nevezték el.

Tulajdonosa Mikóczy Zoltán szlovákiai magyar üzletember, aki a ló megvásárláskor még nem tudta, milyen kincset talált. 2006 novemberében Angliában, a híres newmarketi árverésen talált rá gazdája, aki a mérsékelt licitálás során egyedül tett komolyabb ajánlatot. A külsőre szinte jelentéktelennek tűnő lovat mindössze nyolcszázezer forintért, körülbelül 3000 euróért (2000 guinea) vásárolta meg. Jelenlegi becsült értéke 5 millió euró, mintegy 1,5 milliárd forint. Mikóczy Zoltán magyar színekben akarta versenyeztetni Overdose-t. Mivel a lovak állampolgárságát az határozza meg, hogy hol tréningezik őket, ezért a ló Magyarországon, Alagon az Alagi Versenyló Tréningtelepen tréningezik. Zsokéja minden versenyen piros-fehér-zöld színű dresszben lovagolja. Idomárja Ribárszki Sándor lett, aki az istállóban a külföldi sprinterek trénere. Lovasa 2008-ban a német Andreas Suborics volt, munkalovasa Budinszki Barbara. 2009-ben Christophe Soumillon lovagolta. Versenyistállója először az SCH Racing Dunakeszi volt, 2009-től pedig a MIKO Racing and Trading Korlátolt Felelősségű Társaság.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Facebook


Archívum

Naptár
<< Január / 2020 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 36073
Hónap: 676
Nap: 18